Hirdetés

15 extra kiló kellett a boldogsághoz és a modell álláshoz

|

Maggie Green soványan kifejezetten boldogtalan volt, végül a felszedett kilók változtatták meg pozitívan az életét.

Hirdetés

Maggie Green egészen tinikorától fogva arról álmodott, hogy egyszer híres modell válik belőle. Ennek érdekében már-már beteges szinten űzte a koplalást, ugyanis azt gondolta, csak csont soványan futhat be. Nos, hatalmasat tévedett. 

Hirdetés

Elmondása alapján 16 éves korában kezdett el koplalni és folyamatosan edzeni, hogy nagyon sovány lehessen. Az ügynökségek azonban

azt akarták, váljon még vékonyabbá. 

Maggie Green ekkorra kifejezetten boldogtalan volt, folyamatosan a testsúlyával foglalkozott, nem volt képes stabil párkapcsolatokat sem kialakítani. Végül az orvosok állították meg ebben az önpusztítóvá vált életvitelben. 

Miután Maggie felhagyott a koplalással, felszedett 15 kilót, boldog és kiegyensúlyozott nővé vált, nem mellékesen pedig

pont így, az extra kilókkal vált belőle keresett modell!

A jobb oldali kép nemrég készült a hölgyről, a bal oldali pedig akkoriban, amikor még szinte alig evett és egész álló nap csak a mérleget bámulta: 

I’m not usually a paragraph caption type of girl, but I stumbled upon the picture on the left and felt like I should share because it’s so near and dear to my heart. The picture on the left was taken two years ago this month, and the picture on the right was taken a few weeks ago. You can see obvious physical differences, but what you can’t see is the mental differences. Two years ago, I was seriously unhappy. I would look in the mirror and think I looked fat. I wouldn’t go out to eat with my friends or family and I’d sit at home and cry because I felt like I couldn’t eat anything. It was the lowest point for me, but I wanted to be a model so bad. I wanted to be glamorized for being so thin even though I was miserable. In the picture on the right, I have gained around 30-35 pounds (I don’t exactly how much. I don’t weigh myself anymore.) AND I am a much happier human being mentally. Just wanted to share because the girl on the right looks in the mirror and thinks she looks thin! Healthy looks different on everyone & it’s important to embrace your own shape and size. You’ll be much happier! 💞 Thank you @wilhelminamodels @amaxarmy for believing in me and giving me a chance to embrace who I am AND still chase my dreams.

Maggie Greene (@maggieisgreene) által megosztott bejegyzés,

Minden nap megosztunk veled pár érdekességet, ne feledd el kedvelni Facebook oldalunkat!

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.trendblog.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.