A földrengés lerombolt egy mexikói piramist, de senki nem gondolta volna, mit találnak a helyén

|

2017. szeptember 19-e emlékezetes marad Közép-Mexikóban. Ezen a napon 370 ember halálát követelte egy 7.1-es erősségű földrengés. Ám a borzalmas tragédia talán egyetlen pozitív hozadéka mindenkit meglepett.

A földrengés lerombolt iskolákat, lakóházakat tett lakhatatlanná és többek közt egy többezer éves piramist is alaposan megrongált.

A Teopanzolco piramis szerkezeti károsodását mérték fel építészek és archeológusok, amikor váratlan felfedezést tettek. Kiderült, hogy a piramis alatt egy azték templom állt, melynek romjai még ma is felismerhetőek. 

Nem volt ritka, hogy ősi kultúrák már meglévő épületekre, templomokra húztak fel újabbakat, ám ebben az esetben még a történészeknek sem volt fogalmuk a nagyjából két méter mélyen álló templomról. Miután rátaláltak, a kutatók megvizsgálták a kb. 25 négyzetméteres maradványt és úgy saccolják, időszámításunk után 1150 és 1200 között épülhetett. A Mexikó várostól 70km-re található piramis ezek után olyan 1300 körül épülhetett rá. 

"Annak ellenére, hogy mit okozott ez a borzalmas földrengés, hálásnak kell lennünk, hogy ez a természeti jelenség feltárta ezt a tudományosan is jelentős építményt, amely megváltoztatja eme régészeti lelőhely építésének eddig vélt körülményeit"

-mondta Isabel Campos Goenaga, a Mexikói Nemzeti Archeológiai és Történeti Intézet igazgatója.

Mivel a földrengés lerombolta a piramis egy részét és annak két templomát is, az eddig turisták által látogatott látványosság szeptember óta le van zárva és valószínűleg még jó ideig így is marad. Addig is dolgozhatnak az újonnan felfedezett azték templomon a tudósok. 

A képre kattintva te is betekintést nyerhetsz a templom romjaiba.

Minden nap megosztunk veled pár érdekességet, ne feledd el kedvelni Facebook oldalunkat.


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.trendblog.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.