Hirdetés

Az óraátállítás eltörlése mellett döntött az Európai Parlament

|

2021-től kezdődően már nem lesz kötelező váltani a téli és nyári időszámítások között.

Hirdetés

Az EP döntése még nem teljesen végleges, ugyanis az EU Tanácsával is meg kell állapodnia a szervezetnek. A tárgyalások vége idén ősszel várható.

Az Európai Parlament három tárgyalási álláspontot fogalmazott meg. Az első szerint azok a tagállamok, amik a továbbiakban a nyári időszámítás mellett maradnának, utoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak erre az időszámításra. A második alapján a téli időszámítást választó országoknak utolsó esetben 2021. október utolsó vasárnapján válthatnak. Illetve a harmadik, mely döntés alapján az uniós tagok saját maguk dönthetik el, melyik időzónába kívánnak a későbbiekben tartozni.

Az EP már korábban elkezdte a tárgyalásokat, de az eredeti ötlet szerinti 2019-es váltás helyett végül 2021-es időpontokban egyeztek meg. A tagállamoknak az időzóna-döntés során viszont megfontolt döntést kell hozniuk, ugyanis fontos, hogy a nemzetközi piac működését ne befolyásolja hátrányos tényezőkkel, ha egyes államok a nyári, míg mások a téli időszámítást választják.

Minden nap megosztunk veled pár érdekességet, ne feledd el kedvelni Facebook oldalunkat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.trendblog.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.