Emilia Clarke két sztrókkal is sikeresen megküzdött

|

A Trónok harca sztárja életveszélyes műtéteken esett át.

Emilia Clarke ezidáig soha nem nyilatkozott a betegségeiről, viszont a legutóbbi, a New Yorkerben megjelent írásában nyíltan beszélt a halál elleni csatájáról.

A színésznő elmondta, hogy mióta a Trónok harca stábjának tagja, két agy aneurizmával is meg kellett küzdenie.

2011-ben három órás műtéttel mentették meg  az életét.

Utána Clarke még a nevére is alig emlékezett, és a beavatkozás után kiderült, hogy szüksége lesz még egy műtétre egy kisebb aneurizma eltávolítása érdekében. A forgatásokon is azzal a tudattal vett részt, hogy bármelyik pillanatban rosszul lehet, és meghalhat, de kitartóan folytatta a munkát.

Végül újból meg kellett műteni, amely komplikációktól mentes volt, és jelenleg gyógyultnak tekinthető a színésznő. Clarke elmondta, hogy nagyon nehéz volt a nyilvánosság elől titkolni az egészségi állapotát, miközben úgy érezte, hogy a halállal folytat küzdelmet. A harc viszont sikeres volt, és a művésznő egy jótékonysági szervezetet is létrehozott, amellyel az agyi sérülésektől szenvedő betegeket kívánja támogatni.

Minden nap megosztunk veled pár érdekességet, ne feledd el kedvelni Facebook oldalunkat.


Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.trendblog.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.